… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Hírek Új amerikai sikersorozatok a magyar képernyőn! – Jön a modern Hófehérke

Új amerikai sikersorozatok a magyar képernyőn! – Jön a modern Hófehérke

Hamarosan Magyarországon is látható lesz az Amerikában hihetetlen népszerűségnek örvendő Egyszer volt, hol nem volt, és a Bosszú. A két új sorozatból egy rendhagyó sajtótájékoztatón kaptunk egy kis ízelítőt, melyen Lola és Brasch Bence keltette életre a mesebeli történetet!

Örök hűséget fogadott egymásnak Lola és Brasch Bence, a frigy azonban csak a mesék törvénye szerint érvényes, hiszen a két énekes egyik kedvenc sorozatuk, az Egyszer volt, hol nem volt kedvéért bújt Hófehérke és a Herceg bőrébe, és húzta egymás ujjára a gyűrűt.

A tengerentúlon már régóta sikerrel futó mesés sorozatot, mely Amerikában hetente több, mint 12,6 millió embert ültetett képernyők elé, most végre a hazai képernyőkre is megérkezik. A produkció az ABC egy másik sikerével a Bosszú szériájával együtt augusztus közepén debütál az m1-en. A csatorna célja az volt, hogy olyan sorozatokat keressen, melyek leginkább beleillenek a műsorstruktúrába, és úgy vonzzák az új nézőket, hogy közben nem veszítik el a régi, hűséges közönséget.

Egyszer volt, hol nem volt
A Lost díjnyertes szerzőpárosának új műve az Egyszer volt, hol nem volt lenyűgöző képi világával és történetével a nézőket, és kritikusokat a tengerentúlon és Európában egyaránt elvarázsolta. A különleges sorozatban a mesebeli és valós elemek keverednek egymással, miközben újááélesztenek egy klasszikus történetet, a Hófehérkét. A történet szerint, Emma Swant szülei csecsemőként sorsára hagyták, és az árva lány így egyáltalán nem ismeri a múltját. Az élete teljesen a fejetetejére áll, mikor örökbeadott fia segítségét kéri, hogy mentse meg mesekönyve fantáziavilágát. A fiú szerint, Emma Hófehérke és a Herceg gyermeke, akit a Gonosz királynő elől mentettek ki a mesék világából.

Emma Swant, vagyis Jennifer Morrisont a nézők a Dr. House Cameronjaként ismerhették meg, míg Hófehérke, vagyis Jennifer Goodwin az utóbbi években olyan filmekben láthattuk, mint a Szerelem kölcsönbe, a Nem kellesz eléggé, vagy A nyughatatlan. A mesebeli és való világ keveredése az utóbbi időben nagyon divatosnak számít, éppúgy, mint Hófehérke története, mely az elmúlt évben két mozifilmet is megihletett. Így nem csoda, hogy sorozat, mely egy rövid időre kiszakít minket a valóságból hihetetlen népszerűségre tett szert.

Bosszú
A Monte Christo grófja női átirataként született a Bosszú, melyben Emily Thorne visszatér Hamptonsba, hogy bosszút álljon édesapja haláláért. Lélegzetelállító ruhák, luxusautók, és villák a gazdagok különös világában, ahol a csillogó máz alatt hazugságok, és kegyetlen leszámolások irányítják a kék vérű nemesek életét.

Az Emily VanCamp főszereplésével készült sorozat premierjére több, mint 10 millióan voltak kíváncsiak. A történet a múlt és a jelen között ugrál, és van benne minden ami egy sikersorozathoz kell, mocskos múlt, házasságtörés, gazdagság, szépség, bosszú és persze ármány.

Az egyszer volt, hol nem volt augusztus 19-én, vasárnap 21.10kor, a bosszúhadjárat pedig augusztus 22-én 20.10kor debütál az m1-en.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest