… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Idén ilyen az igazi álomlagzi!

Idén ilyen az igazi álomlagzi!

Az utóbbi években itthon is egyre több pár dönt úgy, hogy a nagy napot, melyen örök hűséget fogadnak egymásnak, egy bizonyos téma köré csoportosítják. Ez azt jelenti, hogy egységessé – ám cseppet sem egyhangúvá! – varázsolják a különleges alkalom legapróbb részleteit is.

 Arról, hogy az idei mennyegzőkön milyen trendek hódítanak majd, Deményné Marada Gyöngyit, a Gyöngyszem Esküvő vezetőjét kérdeztük, aki remek praktikákkal szolgált a házasulandóknak! Ha Neked is megtetszik a szakértő egyik ötlete, még nem késtél el: a saját nyári esküvődön is megvalósíthatod!

Alíz Csodaországban
Aki ezt a témakört választja, mesébe illő helyszínen mondja ki a boldogító igent, vagy ha erre nincs módja, az egybekelést követő ünnepséget mindenképpen ilyen helyre szervezi. Ideális választás azoknak, akik rajonganak a mostanában reneszánszukat élő masnikért – ezek megjelenhetnek a menyasszonyi ruhán, az ara hajában, a vőlegény nyakkendője helyén, a dekorációban, felbukkanhat a terítéken, sőt, már magát a meghívót is csinosabbá tehetik. Az édesszájú vendégek legnagyobb örömére ennek a stílusnak meghatározó kiegészítői a mini-sütik, a cupcake-ek (azaz tündértorták), amelyek akár a Bolond Kalapos asztalán is jól mutatnának. A lagzi egyik fő attrakciója a menyasszonyi torta, aminek láttán le kell hogy essen a vendégek álla! Aki ezt a témát választja, biztos lehet benne, hogy emlékezetes, mozgalmas, ugyanakkor nagy adag romantikával fűszerezett esküvőn fogadhat örök hűséget párjának!

Zöld utat a boldogságnak!
Egyáltalán nem új keletű, hogy sokan úgy döntenek, zöld, azaz környezetbarát esküvőt tartanak e-mailben elküldött meghívókkal, helyi termelőktől származó alapanyagokból készült menüvel, gyalog, bringával vagy épp riksával közlekedő násznéppel stb. Most azonban nem az öko-esküvőkről szólunk, hanem azokról, melyeken a zöld szín dominál. Az idei év egyik divatszíne rendkívüli horizontokat nyit meg a házasságra készülők előtt, hiszen csodás árnyalatokból válogathatunk, és ha megtaláltuk a nekünk leginkább tetszőt, azt szinte mindenhová becsempészhetjük. A csokrokat és virágdíszeket köttethetjük kizárólag zöld növényekből, melyek üde színükkel életteli hangulatot ébresztenek, miközben eleganciát sugároznak. Különösen a természetes szépséget kedvelő, merész pároknak ajánlott ez a téma! Az igazán bátor menyasszonyok akár zöld ruhát is viselhetnek, így igazán extravagánssá tehetik a megjelenésüket. Még egy érv a zöld mellett: ez a remény, és beteljesülő vágyak színe!

Akár a csillagok
Az exhibicionista párok számára ideális választás, hiszen a sztárok ihlette esküvő az önkifejezés egyik legklasszabb módja! Egy ilyen esküvőn a meghívottak úgy érezhetik magukat, mintha egy filmbe csöppentek volna, a menyasszony és a vőlegény pedig igazi főszereplőként tündökölhet. Tény és való, hogy egy ilyen esemény megszervezése sok macerával járhat, a végeredmény azonban mindenért kárpótol! Itt nyugodtan túlzásokba eshettek: a menyasszony viselhet rendkívül hosszú, koszorúslányok hadát igénylő vagy épp pimaszul rövid ruhát, a vőlegény napszemüveg mögé rejtőzhet a “rajongók” elől, óriási limuzinnal gurulhattok a szertartás és a vacsora helyszínére, millió virágszirom boríthatja az utat, amin az étterembe sétáltok, felhőkarcoló méretű tortával édesíthetitek meg a nagy napot és a sort még hosszan folytathatnánk. A színek, amelyek leginkább passzolnak a “hollywoodi románchoz”: pezsgő, arany, vanília, halvány rózsaszín és gyöngyház. Sikkesebb nem is lehetne!

A rózsaszín álom
Tévedsz, ha azt gondolod, hogy a romantikus esküvő elképzelhetetlen turbékoló gerlepár és hatalmas szívek nélkül! A napjainkban fénykorát élő Vintage stílus testesíti meg azt, amiről a legtöbb kislány álmodozik, miközben a babáját fésülgeti. Tény, hogy egy ilyen esküvő kivitelezésének első és legfontosabb “kelléke” egy engedékeny vőlegény, aki nem bánja, hogy “hercegnős” esküvőn vezeti majd oltár elé szíve választottját. A jó hír az, hogy nem kell “rózsaszín-túladagolástól” tartani, hiszen bármely szín pasztell árnyalata illik ehhez a finom stílushoz! A hangulat az ’50-es évek világába repíti a szerencséseket, akik ott lehetnek egy ilyen esküvőn, ahol a klasszikus motívumoké a főszerep. A fából készült díszek, az antikolt kiegészítők és a kecses gyertyák tehetik teljessé a harmóniát azon a mennyegzőn, amely felér egy békebeli időutazással!

Feketén-fehéren
Ez a megunhatatlan, klasszikus párosítás soha nem megy ki a divatból! Egyszerre lehettek modernek és régimódiak, ötvözhetitek a jövőt a múlttal. Csak a menyasszonyon és a vőlegényen múlik, hogy a letisztult, minimalista irányt követik vagy inkább a barokkos túlzást választják. Kétségtelen, hogy a mindennapi életben is az eleganciára törekvő párok előszeretettel voksolnak erre a stílusra, hiszen rendkívül sok lehetőséget kínál a szerelmeseknek: az esküvő minden mozzanatát átjárhatja a fekete és a fehér ellentétpárja, a pozitív és negatív pólus találkozásának szimbóluma, a férfiasság és a nőiesség megtestesítője. Tökéletes választás, akár télen, akár nyáron kerül sor az esküvőre, és ami még ennél is fontosabb: hatalmas kínálatból lehet válogatni a ruhákat, a cipőket, a meghívókat, a dekorációs kellékeket, valamint a köszönőajándékokat illetően.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest