… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Kiemelt Eszköz, amivel kapcsolatba léphetsz a túlvilággal

Eszköz, amivel kapcsolatba léphetsz a túlvilággal

Az egyik legrejtélyesebb és legveszélyesebb tárgy a világon, mely sokszor még a hitetleneket is csodálkozásra készteti. Az Ouija, vagy más néven boszorkánytábla segítségével üzeneteket fogadhatunk a túlvilágról. De vajon mi a titka ennek a misztikus eszköznek?

A halálon túli élet ősidők óta foglalkoztatja az embereket. Különböző kultúrák és népek számos módszert vagy éppen eszközt használtak arra, hogy megpróbáljanak kapcsolatba lépni a szellemvilággal. Az egyik legnépszerűbb és legelterjedtebb eszköz, mely általában a horror filmek állandó velejárója is egyben, a szellemtábla.  A tábla Kínából származik, először a Song- dinasztia idejéből találhatunk róla feljegyzéseket. Érdekessége hogy állítólag régen koporsófából készítették, így nagyobb erővel rendelkezett. Egyesek szellemekkel való kapcsolatteremtésre, mások jóslásra használják. Meglepő, hogy a történelem során milyen sokan használták a Ouija táblát. Állítólag a maga  a híres Püthagorasz és hívei is előszeretettel tartottak szeánszokat, sőt később még Napóleont és Einsteint is foglalkoztatta a szellemvilággal való effajta kommunikálás.

Hogyan működik?
A táblán az abc összes betűje, számok 1-től 9-ig, a felső sarkokban igen-nem feliratok és egy elköszönő szöveg látható. A készlet része egy planchette is, melyet a táblára kell helyezni, így ezen keresztül kommunikálhatunk a túlvilággal. Itt fontos azonban megjegyezni, hogy a szellemidézés hívői szerint, a szeánszokkal nagyon kell vigyázni, hiszen ilyenkor segítő, vagy ártó démonokat is megidézhetünk. Először fel kell tennünk a kérdést, ami érdekel bennünket. Ezután a médiumnak a jelölőplaketten kell tartania a kezét, és megvárni, míg a megidézett szellem végigvezeti a kezét a számok és betűk során, létrehozva ezzel az üzenetet.

De mi lehet a titka?
Pszichológiai kutatások szerint, a szellemekkel való társalgás helyett jóval logikusabb magyarázatok is léteznek a tábla rejtélyes működésére. Egyesek szerint, az üzenetek tőlünk jönnek, ilyenkor mindenféle tudatos irányítás nélkül alkotunk szavakat, vagyis  a kezünk mozgásáért ideg motoros erők felelősek. Ez a tudatosnak nem tulajdonított izommozgás.

Rejtélyes esetek
Ennek ellenére számos beszámoló, és felvétel létezik, mely tragikus és hátborzongató eseteket mutat be a táblával kapcsolatban.  Egyesek arról számoltak be, hogy megszállták a testüket, míg olyan is akadt állítólag, aki néhány héttel a tábla használata után holtan esett össze. Természetesen arra nincs bizonyíték, hogy valóban a szellemvilággal lépünk ilyenkor kapcsolatba, annyi azonban biztos, hogy nem egy ártalmatlan társasjátékról van szó.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest