… ami az élethez kell!

Kezdőoldal Egészség Az 5 legfurcsább fóbia- Amikor az alvás tart rettegésben!

Az 5 legfurcsább fóbia- Amikor az alvás tart rettegésben!

Rettegés a papírtól, a színektől, vagy éppen az alvástól. Becslések szerint, több, mint 19 millió amerikai felnőtt szenved specifikus fóbiáktól. Eltúlzott irracionális félelmek ezek, melyek gyakran megkeserítik a betegek életét. Most összegyűjtöttük a 5 leghihetetlenebb félelemforrást!

A fóbiákat három részre oszthatjuk: agorafóbia, szociális fóbiák, és specifikus fóbiák. Az első esetben attól rettegünk, hogy nem tudunk kijutni egy bizonyos helyről, ezért aki ebben a betegségben szenved, legtöbbször kerüli a nyilvános tereket és nagy tömeges eseményeket. A szociális fóbiánál más emberek és a társadalmi szituációktól okoznak problémát, míg a harmadik esetben a beteg irracionálisan fél tárgyaktól, helyektől, és helyzetektől.  Ezek gyakran gyerekkorban alakulnak ki bizonyos traumatikus események hatására, de az is előfordulhat, hogy az agy kémiai folyamatai vagy tanult magatartásformák állnak a háttérben.

Papyrophobia- Félelem a papírtól
Többek között Megan Fox is ettől az irracionális félelemtől szenved. Ennek a fóbiának több típusát ismerjük. Van aki a száraz papír megérintésétől retteg, de olyan is akad, aki attól tart, hogy elszakít, vagy benedvesít egy papírt. A probléma kezelésében segíthet a kognitív viselkedésterápia, valamint a papírlapok közelségétől szorongó embereknek az elektronikus könyvek jelenthetnek alternatív megoldást.

Metrophobia- Félelem a költészettől
Míg a legtöbb fóbia okának meghatározása nehézkes lehet, a költészettől való félelem gyökereit az irodalommal való megismerkedésünkig pillanatáig lehet visszavezetni. A metrophobiások attól tartanak, hogy nem tudják értelmezni a vers jelentését, ami miatt ostobának nézik őket. Szakértők szerint, mindez azért is van, mert a költészet manapság olyan kifejezésforma, amihez nem vagyunk hozzászokva, és ez az ismeretlen érzés kellemetlenné teszi a költészetet.

Szomnifóbia- Félelem az alvástól
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás éjjelente elengedhetetlen a mentális és fizikai egészség fenntartásához. Egy felnőttnek minimum 7-9 óra alvásra van szüksége naponta, de több, mint 29 százaléka az amerikai felnőtteknek úgy nyilatkozott 7 óránál kevesebbet alszik. A szomnifóbiások az alvástól rettegnek, illetve attól hogy alvás közben meghalnak, a betegség többnyire pszichológiai gondokra vezethető vissza. Főként olyanoknál alakul ki, akik alvásból ébredve valamilyen súlyosabb traumát éltek át. A kezeléséhez először is fontos megtudni a félelem okát, és ahelyett hogy tonna számra szedjük az altatókat érdemes szakember segítségét kérni. A kognitív viselkedésterápia általában megoldást jelenthet, ez a módszer segít visszaszerezni a kontrollt, és elűzi a negatív asszociációkat az alvással kapcsolatban.

Chromophobia- Félelem a színektől
Egyes fóbiák, mint a pókoktól, vagy a villámoktól való rettegés nem zavarják meg annyira az emberek életét, hogy az kezelést igényeljen. Más félelmek, mint a chromophobia bénító lehet azok számára, akik szenvednek tőle. Egyes színfóbiások minden színtől tartanak, de van olyan is, akiket csak bizonyos speciális színektől ráz ki a hideg. Fontos ilyen esetben szakértőhöz fordulni, hogy megfejtsük, miért érzünk késztetést menekülésre bizonyos árnyalatok láttán.

Phobophobia- Félelem a félelemtől
Persze ha nincs aktuálisan semmi ami rettegést idéz elő bennünk, félhetünk magától a félelemtől is. A phobophobiás tulajdonképpen fóbiáktól fél, és hogy fóbia alakul ki nála. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a félelem természetes dolog, a túléléshez, automatikus fiziológiai válasz. A fóbiák azonban szorongásos zavarok, olyan tüneteket idézhetnek elő, mint az izzadt tenyér, emelkedett pulzusszám, pánikroham, vagy társadalmi elszigetelődés.

Hozzászólások

Pin It on Pinterest